Lehet engem hipnotizálni?

Az örökzöld kérdés: kit lehet egyáltalán hipnotizálni?

Ezt a kérdést nem lehet elégszer megválaszolni. Ennek oka, hogy a nyugati társadalom nem ismeri a hipnózis valódi természetét. A nyugati közvélemény kicsit úgy viszonyul a hipnózishoz, mint a törzsi népek a repülőkhöz; tágra nyílt szemekkel, megbabonázva nézi és megborzongva azt suttogja: mágia.

A hipnózis nem mágia

Az agy alapvető képessége a transz, ha nem így lenne, az alvás és más módosult tudatállapotok sem létezhetnének. A gond nem itt van.

Azt nem lehet hipnotizálni, akiben gátlások vannak ezzel kapcsolatban

Azok, akik azt állítják, hogy őket nem lehet hipnotizálni, ők tudatosan, vagy nem, de gátolják ezt a folyamatot. Pontosabban szólva, a bennük lakozó gátlások nem engedik őket lemenni a tudatalattijuk szintjére.

Minden hipnózis ÖNHIPNÓZIS.

Akik ezt az állapotot akadályozzák valójában belső félelmek miatt teszik ezt. Az egyik leggyakoribb ilyen félelem a kontroll elvesztésének a félelme. Ez a “jobb agyféltekében rekedt”, görcsös kultúránkban roppant elterjedt. Egyszerűen nem merjük elengedni a kontrollt.

A logikus elménk ilyenkor azt hiszi, ha ő nem telepszik rá mindenre, akkor nekünk végünk. Ez az a kis hang a fejünkben, ami azt mondja nekünk: “Hogy engem hipnotizálni? Viccelsz? Felejtsd el.” Aki intuitívabb típus, az könnyen ki tudja kapcsolni ezt a kis zsarnokot, aki viszont a logikus elme mindenhatóságában hisz, az nehezebben. Mert mi van, ha igaza van? (A logikus elme a kétségek keltésének mestere.)

A logikus elme meg van róla győződve, hogy ő és csakis ő tart minket életben. Elfelejti, hogy ő életünk első pár évében nem is létezett. Az állatoknál pedig felnőtt korban sem létezik.

“Ahha!” csap le ilyenkor a logikus elme diadalittasan. Érzi, hogy ezt a meccset már meg is nyerte. “Na pont ez különböztet meg minket az állatoktól!”

A logikus elme valóban megkülönböztet minket az állatoktól, de nem az ő egyeduralmán múlik a túlélésünk. Ez pont olyan, mint a “Mit adtak nekünk a rómaiak” jelenet a “Brian élete” című Monthy Python klasszikusban.

“Mit adott nekünk a tudatalatti?” kérdezi lázadozva a tudatalatti hatalmával szemben a kicsi, ám de annál öntudatosabb logikus én.
“Hát, mondjuk irányítja a légzést, a vegetatív idegrendszeren keresztül” motyogja egy félénk hang a háttérből.
“Mit?” Az előbbi tompán rámered a bekiabálóra.
“Irányítja a légzést.”
“Irányítja a hormonokat!” Kotyog bele egy harmadik.
“A hormonokat?”
“Hormonokat, olyan dolgok a vérben, miegymás.”
“Igen, igen, képzeld csak el nekünk kéne vacakolni azzal a rakás hormonnal meg bigyóval,” erősíti meg egy másik.
“Az kínos lenne,” mormog valahol valaki, “én évekig azt se tudtam, hogy vannak.”
“Jól van, elfogadom a hormonokat meg a légzést. Ezt a két dolgot ő csinálja.” Ne mondja senki, hogy a logikus elme nem tud belátó lenni.
“Szabályozza a szívverést!”
“Szabályozza a test hőmérsékletét!”
“A tanulást és memóriát!”
“Ó, igen, a memóriát. Ne feledd, milyen lenne memória nélkül!”
Erre a megjegyzésre a logikus énnek feldereng a szenilis, macskaszagú Gizi néni.
“Igen, igen. A tanulást és memóriát azt ő intézi, igen. Ez igaz,” mondja.
“A beszédet!”
“Az egyensúlyt!”
“Irányítja a reflexeket és a mozgást!”
“Persze, nyilvánvalóan irányítja a mozgást. Ez nem is vita tárgya, ugyebár. De eltekintve a légzéstől, hormonoktól, szívveréstől, a test hőmérsékletétől, a tanulástól, beszédtől és mozgástól… Mit tett a tudatalatti értünk?” igyekszik a logikus elme visszanyerni a korábbi forradalmi lendületét.
“Érzelmi gazdagságot adott!”
Végre eljött az ő pillanata a visszavágásra!
“Demagógia!”

Nem titok, hogy a logikus énünk nem rajongója az érzelmeknek.

Az érzelmek a számára kiszámíthatatlan szeszélyes dolgok, amik “odalent” a tudatalattiban tenyésznek. Zűrzavarosak, ellentmondásosak, értelmetlenek és csak a baj van velük. A logikus elme rengeteg energiát áldoz arra, hogy az érzelmeket kordában tartsa. Számára úgy tűnik hogy, ezek a zsizsegő érzelmi energiák mindent megtesznek azért, hogy kikerüljenek a kontrollja alól és ebben teljesen igaza is van.

A kontroll

Ezzel elérkeztünk a probléma gyökeréhez.

Mint említettük, a logikus elme megakadályozhatja, azt, hogy a tudatalatti átvegye a kontrollt abbéli félelmében, hogy az elszabadult érzelmek lerohanják, mint egy állatkertből szabadult zajos állatsereg.

Paradox módon ez a valódi kontroll hiánya. A valódi kontroll a tudat felett nem más, mint amikor át tudunk kapcsolni a különböző tudatállapotok között. Ha megrekedtünk egynél az nem jó. Olyan, mintha lenne egy tévénk, ami nem engedi magát átkapcsolni. Egy műsorra vagyunk utalva, ami csak egy perspektíva, bármily jónak tűnik is elsőre. Nos, a racionálisan nevelt elménk természeténél fogva jobban szereti, ha szépen beérjük az általa sugárzott műsorral és nem kapcsolgatunk a “konkurens” csatornákra. Ki tudja még milyen “kétes” gondolatokra jutnánk azáltal!

Legkevésbé sem érdekli, hogy ezáltal hatalmas erőforrásoktól vágjuk el magunkat.

A gátlások a tudatalattiba süllyednek

A logikus elme a legtöbbször (paradox módon) nem tudatosan gátolja meg a transz állapotot.

Ezek a gátlások valójában rég a tudatalattiba süllyedt gondolatok és tévhitek, amikhez félelmek társultak. A tudatos tudat mindössze csak ráhúzza a saját magyarázatait, így létrehozva a kontroll illúzióját.

Mi a megoldás?

Lehetséges az, hogy valaki, aki eddig sosem tapasztalta meg a hipnotikus állapotot, a transzt, az egyik napról a másikra képessé válik erre?

A válasz: igen.

Mi kell ehhez?

  1. Szándék: Az illetőben meg kell legyen a szándék, hogy a transzot akadályozó gátlásait levesse.
  2. Vágy: Ez a szándék érzelmi megfelelője, és az üzemanyaga is egyben. Eszerint az adott személy vágyik arra, hogy megtapasztalhassa a tudatalattiját. Ez a vágy pozitív érzésekkel tovább erősíthető: örömmel, izgalommal és kíváncsisággal, amik elég erőt adnak ahhoz, hogy a félelmekkel szembenézzen.
  3. Döntés: Minden “varázslat” nélkülözhetetlen kelléke. Ahogy megszületik az őszinte döntés, belső erőforrásaink fogaskerekei beindulnak, hogy minket a döntésünk irányába mozdítsanak.
  4. Cselekvés: Ez teszi fel az i-re a pontot. A cselekvés ez esetben a tudatosítás, a a gátló érzelmek feltárása és feldolgozása. Ezt megtehetjük magunk is, illetve felkereshetünk egy hipnózissal foglalkozó szakembert, aki járatos az érzelmek feltárásában és transzformálásában.

Aki saját maga szeretné ezt a kérdést feltárni, annak pár tipp:

  • Tisztázzuk le: vajon valóban nem tapasztaltuk meg eddig a transz állapotot vagy pusztán nem ismertük fel, hogy abban voltunk!
    A legtöbb esetben az emberek egyszerűen nem tanulták még meg a transz állapotot magukban felismerni! Amennyiben nem erről van szó, dönthetünk úgy, hogy felderítjük a gátlás okát.
  • Bizonyosodjunk meg arról, hogy nem a hipnotizőr személyével szemben vannak-e ellenérzéseink? Ez is előfordulhat. Nagyon könnyen kideríthető: keressünk fel egy másik hipnotizőrt!
  • Bizonyosodjunk meg arról, hogy nem a körülmények okoztak-e feszültséget! Lehet, hogy az adott pillanat, hely, környezet nem volt a tudatunk számára elég biztonságot sugárzó, megfelelő.
    Ezt is könnyen ki tudjuk deríteni. Meg kell ismételni a próbát. Ha mindez nem vitt eredményre, akkor jöhet a mélyebb feltárás.
  • Tegyünk fel kérdéseket a hipnózissal kapcsolatos érzéseinkkel kapcsolatban: Mit érzek a hipnózissal/transszal kapcsolatban? Mit gondolok róla?
    Ha itt azonnal rémes filmjelenetek ugranak be, zombi-szerű transzban levő lényekkel, X-aktákkal, akkor tisztáznunk kell azt, hogy mik is ezek a téves elképzeléseink a hipnózisról. Sokakban a félelmek egyszerűen a nagyon népszerű és annál tévesebb közhiedelmekből fakadnak. Erre könnyű megoldást találni: érdemes utána olvasni a megbízható szakirodalomban, vagy, ami még jobb, megkérdezni olyan embereket, akik már maguk kipróbálták a hipnózist. Meg fogunk lepődni az eredményen. A tévhitek úgy viszonyulnak a valósághoz, mint a vérfarkasok legendái a valódi farkasokhoz.
  • Ha a gondunk ennél mélyebb (ez az emberek kb. 5%-nál fordul elő), akkor tegyünk fel fordított kérdéseket:
    Mi történne, ha megtapasztalnám a transz állapotot? Mit kerülök el, ha nem tapasztalom meg? Mit éreznék a transz állapotban? Mire emlékeztet engem ez az érzés? Mikor éreztem magam hasonlóan korábban? Kihez kötődik az adott érzés? Milyen helyzethez kötődik az adott érzés? stb.
    Itt rengeteg lehetséges megoldás van. A lényeg az, hogy addig kérdezzünk magunktól, amíg el nem érkezünk valamilyen alapérzéshez. Minden egyéb, az a tudatos én magyarázata valamire, amit igyekszik eltakarni.

Elég gyakori ezeknél az eseteknél, hogy az illető nem AKAR érezni, mert a belső érzései fájdalmasak. Így elvágja magát a racionális tudatával az érzéseitől és ezzel együtt a fájdalmától. A tudatalatti megnyitása az érzelmi fájdalmakat hozná elő. Ez az oka a transz gátlásának.
Itt fontos, hogy az adott személy eldöntse, eleget szenvedett-e már ahhoz, hogy szembenézzen ezekkel a belső fájdalmaival vagy még nem áll erre készen. Ha felkészült, akkor ez esetben azt tanácsolom, hogy keressen fel egy felkészült hipnotizőrt! Nehéz, egyben örömteli munka előtt áll, ami által felszabadíthatja magát végre az évek alatt összegyűlt fájdalmak alól. Az ott lekötött energiái végre rombolás helyett pozitív lendületet adhatnak neki, egy új, szabadabb és boldogabb életben.

Ebben a hipnózis elképesztően sokat tud segíteni.

A hipnózis egyszerűen JÓ!

A hipnózis nagyon kellemes és gyógyító állapot. Aki szeretné, ne habozzon, próbálja ki! Erre rengeteg lehetőség van.

Aki pedig egy próbával nem elégszik meg, annak a legjobb megoldás, ha megtanulja az önhipnózist.

Szeretném a hipnózis körüli félelmeket és tévhiteket eloszlatni, mert ezek nagyon fontos erőforrásainktól vágnak el minket. Ezért írtam ezt a cikket. Mert ezekre az erőforrásokra nagyon nagy szükségünk van, különösen mostanában.

Így mindenkit bátorítok arra, hogy hozza meg a döntést, hogy belevág ebbe a kalandba!

Vélemény, hozzászólás?