4. Lecke: A gondolatok valóságteremtő ereje

Gondolatok, elmélet és gyakorlat

Gondolatok teremtik a valóságunkat. Ezt annyit hallottuk már, hogy kedvünk lehet besorolni a “legtöbbet ismételt ezoterikus közhelyek” közé. Mégsem mehetünk el mellette, mert mi van, ha igaz?

“Nem választhatod le
a valóságról alkotott elképzeléseidet
arról a valóságról, amit megtapasztalsz.”

“You cannot separate your beliefs about reality
from the reality you experience.”

    Jane Roberts/Seth: Unknown reality I.
     (Saját fordítás)

Ebben az a kihívás, hogy ezt a gondolatot szó szerint kell érteni: a gondolataink teremtik a valóságunkat. Itt. Most. A csillártól a szemöldök viszketésig. Könnyen belátható, hogy némi fennakadás várható, amint megpróbáljuk ezt a logikus bal agyféltekénkkel elfogadtatni.

Tehát a kulcskérdés az, hogyan lehet szó szerint értelmezni ezt a folyamatot és összekötni a hétköznapi tapasztalatunkkal?

Ezen valószínűleg sokan törtük már a fejünket. Többek között én is. Ahogyan az várható volt, az elméletnél megragadtam. Azon túl, hogy a facebook-on a beavatottak mosolyával like-oltam az erre vonatkozó bölcsességeket, fogalmam sem volt mihez kezdjek ezzel. A gyakorlatban mégis hogyan értelmezzem ezt? Azt az autót például, amit vezetek, egy gyárban megépítették. Az én gondolataimnak semmi köze nem volt hozzá, hacsak azt nem vesszük, hogy az autókereskedésben ezt találtam az ár-érték arány verseny győztesének. Ez lenne a Teremtés?

Tehát hogyan lehet ezt szó szerint érteni?

A logikus elmém annyit engedett, hogy elfogadta azt a következtetéssort, hogy voltak ugye, a gondolataim (“Kocsi. Pénz. Jobb híján, munka.”), amik jellegüknél fogva egy bizonyos munka felé tereltek. Ez a munka pedig fizetést adott. Ezzel pedig lehetőségem nyílt megvenni az autót. Nem túl frappáns. Rendben, ezt el tudtam fogadni. Ugyanakkor ez azért egy elég közvetett formája a teremtésnek. Nehéz erre azt mondani, hogy azt a kasznit, a motort meg a többi alkatrészt, amikről talán fogalmam sincs, azt én teremtettem a gondolataimmal. Többek közt azért, mert sose gondoltam korábban például lengéscsillapítókra, amíg le nem kellett cseréltetnem őket.

Tehát az elmélet jó. Csak a valósághoz nem igazán illeszkedett. Legalábbis nem az én elmémben.

A másik lehetőség az volt, hogy mégsem szó szerint kell ezt értelmezni.

A koncepciók temetője

Ahhoz, hogy ezt a fontos alapgondolatot a lelkes ismételgetésen túl is meg tudjam élni és később, egy újfajta logikával elkezdjem valóban megérteni, sok elképzeléstől meg kellett szabadulni. Számtalan alapkoncepcióm, képzetem esett el ebben a harcban.

Az elsők közt volt az anyag.

A fizikában már nem számít újnak az a gondolat, hogy szilárd anyag, abban az értelemben, ahogyan mi képzeljük nem létezik. Meg tudjuk érinteni, hatni tudunk rá, még sincs anyag. Hullámok hatnak egymásra, és ezt érzékeljük szilárd felületnek.

A tárgyak nem mások, mint ideák (mintába rendezett tudati energia) leképeződései ezekre a dimenziókra, amit mi fizikai valóságnak hívunk. (Ezt már nem a fizikusok mondják, hanem a szellemi tanok követői.)

Ebben lehet hinni, lehet nem hinni.

Elérkeztünk ismét a hithez. Innentől a mi döntésünk, kinek hiszünk, a kvantumfizikának? A fizikai tapasztalatunknak? A spirituális mestereknek?

Nehéz felismerni a jelentőségét annak az elképzelésnek, hogy a körülöttünk levő tárgyak, a napsütötte szoba vagy Blöki, mind egy bizonyos frekvenciatartományhoz tartozó, mintákba csomósodott energiasűrűlések.

Pedig itt kezd érdekessé válni a dolog. Mi hozza létre azt a mintát? Hogyan? A gondolat? Blöki biztos nem gondolt a veséje nefronjainak kifinomult hidromechanikájára.

Csiribiri

A gondolatok teremtik valóságunkat
A gondolatok teremtik valóságunkat, de vajon hogyan?

Egy másik elképzelésem, ami a koncepciók temetőjében végezte, az a gondolatokkal való teremtés volt. Gyermekien úgy képzeltem ezt el, mint a mesékben. Tehát, ha ez az elmélet igaz, és a gondolatok valóban teremtő erővel bírnak, akkor ha nagyon erősen gondolok valamire, annak materializálódnia kell. Például, ha gondolok egy láda mangóra, annak a következő pillanatban itt kell(ene) hevernie előttem. Persze, ez nem történt meg. Így érthetően kételkedve fogadtam, még ha nem is magát az elméletet, de a saját teremtő képességemet biztosan.

Ekkor a logikus elme, hogy feloldja ezt az ellentmondást,  a teremtés képességét nagyon magas szintű tudáshoz rendelte:

“Valószínűleg Buddhának kell ahhoz lenni, hogy mangót tudjunk teremteni a gondolatainkkal. Ha elértük ezt a szintet, akkor akár ládástul fog potyogni a valószínűségi mezőből, de addig (és ez a pont a végtelenben van), mi halandó földi emberek kénytelenek vagyunk dolgozni, utána elmenni a boltba és megvenni az áhított mangót. Darabra.”

A logikus elméről érdemes azt tudni, hogy semmit nem utál annyira, mint azokat a dolgokat, amiket nem tud hová tenni. Így még hogyha olyan gondolathoz ragaszkodunk is, ami szerinte mélységesen agyament és szembemegy minden józan érvével – amiket egyébként bőkezűen ont ránk – akkor egy türelmes szülő nagylelkűségével felsegít minket és megköti számunkra a lifegő logikai láncokat, nehogy megint a képünkre essünk bennük. És ezzel aztán sikerül végletesen félre vinnie minket.

Tanulság: ebből a két koncepcióból mindkettő tévesnek bizonyult (legalábbis eddigi ismereteim alapján): a gondolatok nem  varázsütésre teremtenek, hanem egy rendszer szerint és nem, nem kell megvilágosodnunk egy fa alatt, ahhoz, hogy teremteni tudjunk, folyamatosan azt tesszük. Mindkét elképzelés pusztán azt mutatta, hogy fogalmam sem volt az energiaminták egymásra épülésének és kapcsolatainak rendszereiről, illetve még ezer dologról, amikről valószínűleg még most sem sejtek sokat.

Megdőlt továbbá az idő és a teremtés ok-okozati elképzelése, az idő lineáris és egyirányú mivolta és az az elképzelés, hogy a tudatunk az az, amit most tudatként érzékelünk.

Ez pusztán néhány abból a rengeteg elképzelésből, aminek mind le kellett dőlnie ahhoz, hogy ennek, a minden élet alapját képező gondolatnak a lényegét megélhessem.

Ugyanakkor magát a jelenséget, tehát a gondolatok valóságteremtő erejét nap, mint nap tapasztaljuk mindannyian. Megtanultuk, hogy egykedvűen elmenjünk mellette, észre sem véve azt, hogy amit megélünk, az a gondolataink által teremtett valóság.

Vannak esetek, amikor egyenesen nekisétálunk a teremtésünk gyümölcseinek, finoman szólva. Ekkor hajlamosak vagyunk – ki-ki a maga vérmérséklete szerint – kárhoztatni a világot, a többi embert, istent, a multikat, a rendszert, bármit önmagunkon kívül. Szívesen vetjük be továbbá az önsajnálatot, látványos önostorozást, sőt, esetenként a mártíromságot. A paletta rendkívül színes. Persze, akinek nem inge…

Vezérfonal

A gazdagság bölcsessége
Katt a képre, ha a Libri oldalán meg szeretnéd megnézni a könyvet.

Wallace D. Wattles A gazdagság bölcsessége című könyvében nagyon jól megfogalmazza azt a vezérfonalat, amit követve könnyen tudatos teremtőkké válhatunk.

Mint szó volt már róla, öntudatlanul már remekül teremtünk. A módszer működik, csak nem mindig a jó irányba.

Úgy vagyunk a gondolatainkkal, mit az egyszeri munkás a szovjet hűtőgépgyárban. A szakállas vicc szerint nyugdíjba vonulásakor azt kérdik tőle az ismerősei:

– Na és Elvtárs, van magának otthon hűtőszekrénye?
– Nekem ugyan nincs.
– Az hogy lehet?! Hiszen negyven évig a hűtőgépgyárban dolgozott, ahol mást sem gyártottak, mint hűtőgép alkatrészeket! Ha naponta akárcsak egy kis alkatrészt hazavitt volna, már lenne otthon saját hűtője!
– Higgye el, évekig próbálkoztam! De akárhogy raktam otthon össze, mindig tank jött ki belőle.”

Ha a gondolataink gyárában komor nézeteket gyártunk, amiben az emberek rosszak, a világ lefelé halad a lejtőn és semmi jóra nem számíthatunk a jövőben, ne csodálkozzunk, ha összerakáskor tankot kapunk valóságként.

Na, de térjünk vissza arra hogy, hogyan teremtsünk tudatosan!

(A könyv alapgondolatait itt-ott kiegészítettem a saját megfigyeléseimmel.) Ezeknek a leírt jelenségeknek a megtapasztalása némi tudatos figyelemmel könnyen valóra válhat, de tényleg, úgyhogy érdemes ráfordítani némi energiát.

1. Létezik egy tudattal rendelkező Teremtő erő, amiből minden származik, és amely eredeti, kiinduló állapotában  mindent áthat, mindenütt jelen van és mely örökkévaló (időn kívül, időtől függetlenül létező).
2. Ez a teremtő erő önmaga alaktalan ugyan, de a benne fogant gondolatok létrehozzák azt a formát, amely a gondolatban képet öltött.
3. Az ember gondolataival így teremteni tud. Ehhez gondolatban ki kell alakítania azt a dolgot, amit teremteni vágyik. Mindenki gondolata a megvalósulás fele törekszik. Akár tudatos az illető, akár nem.
4. Minél tisztább és konkrétabb a gondolat és minél inkább harmóniában van az Alaktalan Teremtő Erővel, annál könnyebben és gyorsabban jelenik meg a fizikai valóságban.
5. A harmóniát az Alaktalan Teremtő Erő iránti hála érzésével lehet kialakítani. A hála összehangolja az ember tudatát az Alaktalan Teremtő Erő rezgésével, ez egy szoros együttműködést hoz létre.

6. A fizikai világban a gondolat nem a semmiből materializálódik, hanem már meglevő  struktúrák (csatornák) mentén jön létre. A kreatív energia jellegénél fogva a már meglevő struktúrákat használja új struktúrák és teremtés létrehozására. (Tehát ha egy szilvafára gondolunk, az nem huppan ki a földből készen és egészen, hanem a természet rendjéhez igazodva fog kinőni.)
7. A teremtés szerves része a cselekvés. A cselekvés az a folyamat, ami a teremtett dolgokat behozza az életünkbe. A cselekvés során azonban az embernek túl kell mutatnia a jelenlegi helyén, pluszt kell belevinnie az életbe, mert annak, aki túlnövi a pillanatnyi helyét, új lehetőségek nyílnak.

Wattles egyéb könyveit is nagyon ajánlom. Érthetően, pontosan és nagyon gyakorlatiasan írja le azt a hozzáállást, ami általában nincs meg nekünk.

Összefoglalva

Ne a Teremtőt hibáztassuk azért, amit mi rontottunk el. Ne az Univerzumtól várjuk, hogy tanulja meg a mi nyelvünket. Ha akarunk tőle valamit, tanuljuk meg az ő szabályait és tanuljuk meg kifejezni magunkat az ő nyelvén. És ne hadonásszunk átkokat szórva a világba csak azért, mert az nem a mi játékszabályaink szerint működik.

Az időparadoxon

Roppan izgalmas kérdés az, hogy mikor válik tapasztalattá mindaz, amit teremtettünk!

Amikor elkezdjük ezeket a folyamatokat figyelni és tudatosítani gyakran azt venni észre, hogy a gondolat megszületése és a fizikai megvalósulási folyamat között sokszor van látszólagos ellentmondás.

Időben nem mindig jön ki a dolog.

Például, vágyunk egy ritka színű szőnyegre. Miért ne? Sehol sem kapni hasonlót sem. És egyszerre, “véletlenül” belebotlunk az áhítat tárgyába. Pont, amikor nem is számítottunk rá. Csakhogy, és ez előfordul, hogy az adott színű álomszőnyeg első gondolata és a vásárlás közti idő sokkal kevesebb, mint az a folyamat, ami a vágyott tárgyat a rendelkezésünkre bocsájthatta volna.

Ismerve a logikus elménket tudjuk, hogy nem fog habozni és azonnal a kezünkbe ad pár logikus magyarázatot, nehogy nyűgösködni kezdjünk. Először talán azt, hogy ez pusztán szerencsés véletlen. Ha kiköptük a cumit és közöltük, hogy nem hiszünk a véletlenekben, akkor már készen áll a következő magyarázattal, a mi szájízünkre igazítva: igen, mi teremtettük azt a szőnyeget, de tulajdonképpen ez csak a már meglevő dolgok újrarendeződése. A szőnyeg megtervezése, gyártása és leszállíttatása már adott volt. A mi vágyunk pusztán a meglevő lehetőségekhez csatlakozott. Lehet, hogy igaza van. De az is lehet, hogy fejjel lefelé nézzük a dolgot.

Másik példa: eszünkbe jut, hogy de régen találkoztunk a szívünknek kedves, más országban élő XY-nal és vajon mi lehet a szívünknek kedves, más országban élő XY-nal. Erre másnap összefutunk vele valahol “véletlenül”. XY nem várta ki a mi gondolatunkat és saját szakállára, már hónapokkal korábban megvette a repülőjegyét és lerendezte az utazást.
Ilyenkor a logikus elme előzékenyen előtolja a szerény, igényeinkre szabott magyarázatát, miszerint pusztán megéreztük XY utazását, ezért jutott az eszünkbe. Ez is lehetséges.

Harmadik példa. Ez is megtörtént eset. Idegen országban nagyon eltévedtünk egy kis városkában. (Egy helység mérete nem áll egyenes arányban az eltévedés mértékével.) Egy konkrét, eldugott helyet kellett megtalálni. A helyiek minden lelkes segítségükkel csak tovább rontottak a helyzeten. A GPS feladta. Az ő jogosultsága csak a Földre terjedt ki, ez pedig minden bizonnyal csakis más bolygó lehetett. Keringtünk, keringtünk, míg teljesen elvesztettük az orientációt. Megálltunk az út mentén gondolkodni és kétségbeesetten arra gondoltunk, hogy valami, valaki, bárki, csak segítsen már. Ekkor az előttünk parkoló autó elindult. Arra gondolva, ez az irány se lehet rosszabb annál, mint amiket eddig végigpróbáltunk, követni kezdtük. Ahogy hűségesen rátapadva követtük, egyszer csak azt vettük észre, hogy az autó ugyanarra az isten háta mögötti helyre igyekszik, ahova mi magunk is. Sőt. Egészen pontosan ott áll meg, ahová mi tartottunk.

Felmerül a kérdés, azok az emberek tudat alatt vették a segítségkérésünket és akkor, abban a pillanatban döntötték el, hogy oda mennek, ahova élő ember rajtunk kívül nem akar menni? A jelek arra mutattak, hogy nem. Célirányosan mentek oda. Nem hirtelen felindulásból. Akkor az ő szándékuk hamarabb született meg, mint a mi elkeveredésünk. Vagy az ez egész pusztán egy furcsa egybeesés? Ez is lehetséges, ha hiszünk a logikus elménk finom noszogatásainak. Ha nem, akkor el fogunk ezen gondolkodni.

Az események összehangolódása több síkon, több érintett résztvevő között annyira pontosnak tűnik, hogy elkezdünk azon gondolkodni, hogy lehetséges-e, hogy az információ időn kívül rendszereződik és az időben pusztán a már  rendszerezett vetületeit érzékeljük. Érdekes gondolatjáték, de hangosan jobb nem beszélni róla, mert mások logikus elméje könnyen elmeháborodottnak címkézhet minket. Ezzel elégedetten nyugtázhatja, hogy elhárította a veszélyt és lenyeste a rendszerén túlnyújtózó gondolatkacsokat.

Azonban, ha szeretünk egy kicsit lázadni, akkor némi gyakorlással és a belső tudattal való közös munkával rá tudunk érezni a gondolatok időn kívüli természetére és hatásaira. Innentől mindenki maga vonja le a maga következtetéseit.

Gondolataink uralnak minket- nem fordítva

Azonban térjünk vissza a gyakorlatra. Hogy állunk vajon mi, a nyugati civilizáció képviselői a gondolatainkkal?

Néhány dolog szembeszökő:

  • Állandó gondolati zajban létezünk. Függővé váltunk tőle.
  • Figyelmünk ugrál gondolatról, gondolatra, fegyelmezetlenül.
  • A gondolatok szétszóródnak mindenfelé, mint a csillagszóró. Nem letisztultak.
  • A gondolataink iránya ritkán tudatosul. Így sok a negatív gondolatunk. Hatásuk életünk minden területére kiterjed, de még a fizikai tapasztalatok ellenére sem gyakran tudatosulnak.
  • A gondolataink kis része hasznos, produktív, kis részük szolgálja céljainkat. A többi üres kör és zümmögés.
  • Gondolatainkban élünk, gondolataink és képzeteink eltakarják előlünk a valóságot.
  • Korlátozó gondolatok sokaságát tápláljuk. Ezek is a képzeteink részei.
  • Sokszor abban a tévhitben élünk, hogy a tudatosság csak a gondolatokon keresztül lehetséges. “Gondolkodom, tehát vagyok.” Nehezen tudjuk elképzelni a tudatosságot az elme zümmögése nélkül.
  • Azt hisszük, hogy ha mindent gondolatainkkal kielemzünk, akkor jobban megértjük az életet és magunkat. A valóságot a gondolatainkkal próbáljuk megfogni.
  • Megszoktuk, hogy a gondolatok uralkodnak rajtunk. Elképzelni is nehezünkre esik, hogy  lehet ez másképp is.

Mit tegyünk, hogy ne öntudatlanul teremtsünk a gondolatainkkal?

1. A legfontosabb hogy, belássuk: ez a mi döntésünk. El kell döntenünk, akarjunk-e a továbbiakban is a szétszéledt gondolatainkat hajkurászni, vagy megtanuljuk uralni a saját figyelmünket.

A felmerülő gondolatok nem uraink. Nem muszáj követnünk őket. Úgy is dönthetünk, hogy elengedjük őket, mint a felhőket. Hagyjuk, hogy elszálljanak, de már figyelmünkkel, tekintetünkkel nem követjük őket.

A logikus elménk ilyenkor hajlamos megijedni. Abban a tévhitben van, hogy ha ő nem ügyel ránk és mindenre, ami velünk kapcsolatos, akkor kontrollálatlan delíriumban a szakadék felé fogunk száguldani. Ezért mindenáron kapkod a kormány felé. Akkor nyugszik meg, amikor a megszokott módon ismét kapkodunk a zavargó lepkékként szálló gondolataink után. Ez kontrollérzetet ad neki.

De tényleg szükséges háromszor végiggondolni, hogy vajon jól zártuk-e be a lakásajtót? Vagy fejben újra és újra lepörgetni a tegnapi tárgyalás részleteit? Vagy ezredjére végiggondolni, miért is idegesít minket az anyósunk/vejünk/kollégánk hangja?

A gondolatainkra szükségünk van, de akkor, amikor mi akarjuk, úgy, ahogy az nekünk jó.

A gondolatzajba való menekülés gyakran az érzelmek, a tudatalattink bugyraiban erjedő  energiák megélése elöli menekülés.

A túlzott racionalizálás is menekülés a belső, fenyegetőnek vagy idegennek tűnő világ elől. Azonban ezzel csak növeljük a feszültséget és súlyosbítjuk a problémát.

A megoldás: Ha a gondolatzaj a menekülésünk eszköze, akkor ideje felvállalnunk azt, hogy szembenézünk azzal, ami elől menekülünk. Ha a gondolatzaj pusztán szellemi fegyelmezetlenség vagy a tudatosság hiányának következménye, akkor az nem más, mint amikor a család kedvenc palotapincsije zsarnokként a fejünkre telepszik. Ideje, hogy megtanuljuk fegyelmezni a figyelmünket és visszavegyük az irányítást a gondolataink felett.

2. A mi döntésünk milyen gondolatokat táplálunk.

Dönthetünk a negatív és sötét gondolatok mellett, azt gondolva, hogy azok jobban tükrözik a valóságot, de dönthetünk amellett is, hogy pozitív gondolatok felé fordulunk.

3. Erősebbek vagyunk gondolatainknál, hiszen mi teremtjük és választjuk meg azokat.

Így nálunk van a hatalom, hogy mihez kezdünk velük. Tudatosítani tudjuk magunkban a negatív gondolatainkat és a negatív hatásukat ránk, így még a legrémesebb gondolatainkat is képesek vagyunk átalakítani.

Ha nem tesszük meg, a negatív gondolatok lehúznak minket. Csökkentik az energiaszintünket. Hatásukra érzelmeink is negatívak lesznek és ennek megfelelően a tapasztalataink is. Ez megakadályozza azt, hogy azzá váljunk akik valójában vagyunk.

Gondolat vagy rögeszme?

A Pallas Nagylexikon szerint a rögeszme:

“Téves eszme, mely kimutatható ok nélkül az öntudatban jelentkezik s e helyességéről az illető egyén erősen meg van győződve.”

Sok gondolatunk valójában rögeszme.

Ezek legtöbbször kiskorunkban, de gyakran később is, érzelmileg telített helyzetekben égtek belénk. Még akkor is hatnak ránk, ha teljesen illogikusak. Ezekhez a rögeszmékhez természetesen ragaszkodunk, ha egyáltalán tudatosul bennünk, hogy épp egy adott rögeszmének engedve cselekszünk vagy viselkedünk.

Úgy gondoljuk nekünk nincs ilyenünk?

Biztosak vagyunk benne?

A meditációs gyakorlat segítségével most rávilágíthatunk egyik-másik korlátozó rögeszménkre.

Meditációs gyakorlat

Gondolatjáték

Tehát a szokott módon, helyezkedj el kényelmesen. Lazítsd el magad, tetőtől talpig. Végy egy mély lélegzetet és ahogyan lassan kifújod a levegőt, érezd azt, hogy az izmaid egyre jobban ellazulnak.

Figyelj a légzésedre. Figyeld milyen egyenletessé és nyugodttá válik.

Amikor kellőképpen ellazítottad magad és légzésed egyenletessé és nyugodttá vált, kezdj el számolni magadban 10-től visszafelé egyig.

Érezd azt, hogy minden egyes számmal egyre mélyebbre és mélyebbre ereszkedsz ebbe a kellemes ellazult állapotba.

Ahogy egyhez érsz arra kérlek, engedd el minden gondolatodat.

Ne gondolj semmire.

Figyeld meg mi történik. Ha gondolatok jönnek, engedd el őket. Figyeld meg, hogy vajon belecsúszol-e egy gondolatfolyamba. Ha igen, és rajtakaptad magad, akkor figyeld meg, mi az a gondolat, aminél épp tartasz. Figyeld meg, milyen gondolatláncon keresztül jutottál ide. Figyeld meg, hogyan húzott magával egyik gondolat a másik után.

Rendben. Amikor egy ilyen gondolathoz érsz, engedd el. Igyekezz ne követni, pusztán engedd el, engedd, hogy elhalványodjon. Ha sikerül, akkor pillanatok múlva már nem fogsz emlékezni erre a gondolatra, mert kicsúszik a figyelmedből. Persze vissza tudnád hívni, ha akarnád.

Gyakorold ezt a játékot a gondolatokkal. Figyeld őket és ha megint magukkal ragadtak és erre ráébredtél, akkor tudatosan engedd el őket.

Tipp: Segít a gondolatot elengedni, ha egy mélyet belélegzel és a kifújáskor még jobban ellazítod magad.

Ez a gyakorlat segít megerősíteni a figyelmed “izmait”, amelyekkel a tudatodat akaratlagosan a gondolataidra tudod fókuszálni, illetve el tudod fordítani tőlük.

Rögeszme tudatosítása gyakorlat

Meditáció közben figyelj befelé és kérdezd meg magadtól:

Van-e valami nagyon gyakran visszatérő gondolatom magammal kapcsolatban?

Egy gondolat, ami rossz hatással van rám?

Például: “Nekem semmi se sikerül!” vagy “Mások sokkal sikeresebbek nálam, holott fele annyit se tudnak.” vagy bármi ami eszedbe jut.

Figyeld meg milyen helyzetekben jön elő jellemzően ez a gondolat?

Hogyan hat rád? Hogyan változtatja a viselkedésedet? Milyen gyakran ismételed ezt a gondolatot? Milyen érzések kapcsolódnak hozzá? Milyen érzések merülnek fel magaddal szemben ennek a gondolatnak a hatására? Milyen érzések merülnek fel másokkal kapcsolatban, ha mások is részei a gondolatodnak.

Figyeld meg, mennyire érzed a gondolatot valóságnak? Ez egy valóságosnak tűnő gondolat vagy ez maga a valóság? Mennyire érzed erősnek ezt a gondolatot?

Figyeld meg, hallottad-e ezt a gondolatot korábban másvalakitől? Mondta-e ezt rád valaki? Utalt-e erre? Ki volt az? Kik voltak ezek? Hogy hatott ez rád?

És most tudatosítsd magadban, hogy ez egy gondolat. Olyan, mint bármelyik más. Az energiáját te adod neki, te táplálod. Minél jobban elhiszed, annál erősebbé válik.

Ha negatívan hat rád ez a gondolat, tudatosan döntsd el, hogy eltűröd-e, hogy a továbbiakban is negatívan hasson rád. Ha a döntésed nem, akkor utasítsd el ezt a gondolatot.

Emlékezz, hogy szabadságodban áll a gondolatot átalakítani.

Például: Elutasítom, hogy mostantól sikertelennek érezzem magam. Ha valami nem sikerül, az pusztán annak a jele, hogy valamiben fejlődnöm kell. Minden apró vagy nagy sikeremnek örülök mostantól, mert ez is bizonyítja, hogy képes vagyok a sikerre. Hálás vagyok magamnak minden eredményért. Örömmel megjutalmazom magam még az apróbb eredményekért is. A siker mércéjét én határozom meg ezentúl, a saját értékrendemnek megfelelően. Tudom, hogy sikeres vagyok. Örülök annak, hogy sikeres vagyok. A kudarcokat, mint leckéket felhasználom arra, hogy tanuljak és erősebb és jobb legyek általuk. Lépcsőnek használom őket. stb.

Tipp: Ha nehezedre esik a gondolatot elválasztani a valóságtól, vagyis nem tudod eldönteni, hogy ez pusztán a te gondolatod vagy ez maga a valóság, akkor képzelj el magad előtt valakit, aki elfogad, nagyon szeret és támogat. Ez lehet élő személy vagy elképzelt, lehet a Segítőd, vagy bárki akit erre érdemesnek tartasz. Érezd a szeretetét és a figyelmét.

Gondolatban mondd el neki, hogy mi az a gondolat, ami bánt. Mondd el hogyan hat rád. Kérdezd meg tőle, mit érez ezzel kapcsolatban. Hogy látja ő a gondolatodat? Segítsen megérteni a gondolatod természetét. Segítsen megoldani. Utána mindig köszönd meg. Még akkor is, ha ezt a fantázia játékának tartod. A tudatalatti együttműködését a hálával tudod megsokszorozni.

Ez egy nagyon erőteljes gyakorlat. Nagyon sok hasznot tud neked nyújtani, ha ráérzel és megtanulod, hogyan tudod a gondolataidat átalakítani.

katt-a-tobbi-leckehez

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

Save

1 hozzászólás


Vélemény, hozzászólás?